2017. november 19. vasárnapErzsébet
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
vasarnap.transindex.ro

ERNEST HEMINGWAY

Macska az esõben

2003. máj. 2.

Csak két amerikai lakott a szállodában. Nem ismertek senkit azok közül, akikkel a lépcsõn, szobájukból menet és visszajövet találkoztak. Második emeleti szobájuk a tengerre nézett.

Meg a parkra és a háborús emlékmûre. Nagy pálmák és zöld padok voltak a parkban. Jó idõben mindig megjelent itt egy mûvész a festõállványával. A mûvészek szerették a pálmák vonalát, a parkra nézõ szállodák élénk színeit és a tengert. Az olaszok messzi vidékrõl eljöttek, hogy megnézzék a háborús emlékmûvet. Bronzból készült, és csillogott az esõben. Esett. A pálmafákról csöpögött az esõ. A víz tócsákban állt a kavicsos utakon. A hullám hosszú vonala megtört az esõben és visszasiklott a partról, azután megint feljött, s hosszú vonala megtört az esõben. A gépkocsik eltûntek az emlékmû melletti térrõl. A tér túlsó oldalán a kávéház ajtajában egy fiú állt, bámult ki az üres térre.

Az amerikai asszony az ablaknál állt s kinézett. Kinn, éppen az ablakuk alatt egy macska kuporgott egyik csöpögõ asztal alatt. A macska igyekezett úgy összekuporodni, hogy ne csöpögjön rá a víz.

-- Lemegyek és felhozom azt a cicát -- mondta az amerikai asszony.
-- Majd én -- ajánlkozott a férj az ágyból.
-- Nem, majd én. Szegény cica igyekszik szárazon maradni az asztal alatt.
A férj tovább olvasott, két párnával feltámasztva, az ágy végében.
-- Meg ne ázz -- mondta.

Az asszony lement, a szállodatulajdonos pedig felállt és meghajolt, mikor elhaladt az iroda elõtt. A tulajdonos öreg, nagyon magas ember volt. Íróasztala az iroda túlsó végében állt.

-- Il piove -- mondta az asszony. Szerette a szállodást.
-- Sí, sí, Signora, brutto tempo. Nagyon rossz idõ van.

Íróasztala mögött állt, a sötét szoba túlsó végében. Az asszonynak tetszett. Tetszett halálos komolysága, amivel a panaszokat fogadta. Tetszett a méltósága. Tetszett, ahogy õt szolgálni igyekezett. Tetszett neki szállodáshoz méltó magatartása. Tetszett öreg, széles arca és nagy keze.

Ezzel az érzéssel nyitotta ki az ajtót és nézett ki. Még jobban zuhogott. Egy gumiköpenyes ember vágott át a téren a kávéházba.

A macska jobb felé, túl a sarkon lehet valamerre. Talán odajuthat az eresz alatt. Amint ott állt az ajtóban, egy ernyõ nyílt ki mögötte. A szobalányuk hozta.

-- Nem szabad megáznia -- mondta olaszul és mosolygott. A szállodás küldte, természetesen.

A szobalány tartotta az ernyõt, végigmentek a kavicsos úton, míg az ablakuk alá nem értek. Az asztal ott állt, fényeszöldre mosta az esõ, de a macska eltûnt. Az asszony hirtelen csalódást érzett. A szobalány ránézett.

-- Ha perduto qualque cosa, Signora?
-- Egy macska volt itt -- mondta az amerikai asszony.
-- Egy macska?
-- Sí, il gatto.
-- Macska? -- nevetett a szobalány. -- Macska az esõben?
-- Igen -- mondta az asszony --, az asztal alatt. -- Aztán: -- Ó, annyira szerettem volna. Szerettem volna egy cicát.

A szobalány arca megfeszült, mikor angolul beszélt.
-- Jöjjön, Signora -- mondta. -- Vissza kell mennünk. Megázunk.
-- Igen, igen -- mondta az amerikai asszony.

Visszamentek a kavicsos úton, és beléptek az ajtón. A szobalány kinn maradt, hogy becsukja az ernyõt. Mikor az amerikai asszony elment az iroda elõtt, a padrone meghajolt az asztal mögött. Az asszony valahogy nagyon kicsinek és feszesnek érezte magát belül. A padrone miatt érezte magát nagyon kicsinek és ugyanakkor igazán fontosnak. Egy pillanatig úgy érezte, hogy õ rendkívül fontos. Felment a lépcsõn, kinyitotta a szoba ajtaját. George az ágyon feküdt, olvasott.

-- Megvan a macska? -- kérdezte, s letette a könyvet.
-- Eltûnt.
-- Vajon hova mehetett? -- mondta a férfi, és szeme elkalandozott a könyvrõl.

Az asszony leült az ágyra.

-- Annyira szerettem volna -- mondta. -- Nem tudom, mért szerettem volna annyira. Szerettem volna azt a szegény cicát. Nem jó szegény cicának lenni az esõben.

George ismét olvasott.

Az asszony átment a szobán, leült a toalettasztal tükre elé, és a kézitükörben nézegette magát. Vizsgálgatta a profilját, elõször az egyik oldalról, majd a másikról. Azután a tarkóját és a nyakát tanulmányozta.

-- Nem gondolod, hogy jó volna megnöveszteni a hajamat? -- kérdezte, s megint a profilját nézte.

George felpillantott, s látta az asszony fiúsra nyírt tarkóját.
-- Nekem úgy tetszik, ahogy van.
-- Úgy unom már -- mondta az asszony. -- Úgy unom már, hogy olyan vagyok, mint egy fiú.

George megfordult az ágyon. Nem vette le szemét az asszonyról, mióta az beszélni kezdett.

-- Veszettül csinos vagy -- mondta.

Az asszony letette a tükröt a toalettasztalra, odament az ablakhoz és kinézett. Sötétedett.

-- Szeretném szorosan és simán hátrafogni a hajamat, és hátul jó nagy kontyba tûzni, hogy érezzem a súlyát -- mondta. -- Szeretném, ha egy cica ülne az ölemben és dorombolna, mikor simogatom.
-- Igen? -- mondta George az ágyból.
-- És szeretnék a saját ezüstömmel ebédelni, és gyertyákat szeretnék. És szeretném, ha tavasz lenne, szeretném kifésülni a hajam egy tükör elõtt, szeretnék egy cicát, és szeretnék egypár új ruhát.
-- Ó, hallgass már, és keress valami olvasnivalót -- mondta George. Megint olvasott.

Felesége kinézett az ablakon. Most már egészen sötét volt, s még mindig esett a pálmafák között.

-- Macska mindenképpen kell -- mondta. Macska kell. Egy macska kell most. Ha nem lehet hosszú hajam, meg más örömem, macskám azért lehet.

George nem figyelt oda. Könyvét olvasta. Felesége kinézett az ablakon a tér kivilágított részeire.

Valaki kopogott az ajtón.
-- Avanti -- mondta George. Felnézett a könyvébõl.

A szobalány állt az ajtóban. Nagy cirmos cicát szorított erõsen magához, s lógatta le maga mellett.

-- Bocsánatot kérek -- mondta --, a padrone kérte, hogy hozzam ezt fel a Signorának.


Forrás: Ernest Hemingway: Novellák. Bukarest, Irodalmi Könyvkiadó, 1968.