Demény Péter
Orosz rulett
22.3.2015Az új nyaraló tényleg gyönyörű volt. Hatalmas, kétemeletes épülete toronyként magasult a kilencéves Kálmánka fölé.
Egyszóval, csodálatos. A régi nyaraló is szép volt (négy szoba, kis udvar), meg a házuk is, amiben laktak (koszos utca, hat szoba, dögmeleg), de... ennek a nyomába se léphetett egyik sem. Ahogy a Lada is ócskavassá törpült a Barkas mellett.
Na igen, a Barkas. Apuka és öt barátja (orvos, mérnök, zenész, filmes, szállodatulajdonos) idén töltötték barátságuk tizenötödik évét. Mivel mindegyik megengedhette magának (Apuka építész volt, a város minden fontosabb épületét ő tervezte, dicsekedett többször büszkén Anyuka), vettek egy-egy Barkast. Kék, piros, sárga, zöld, szürke, fekete színben pompáztak az autók a garázs előtt (a legszebb az övék, természetesen, meggypiros és gyors, mint a villám). Ebből az alkalomból vették a nyaralót is, s a vásár megünneplése végett gyűltek itt ma össze.
Kálmánka imádta az autókat. Már kicsi korában piszkálta őket, kérdezgetett róluk. Apuka (ő is szenvedélyes autós volt) megígérte, hogy ha tizennyolc éves lesz, neki is vesz majd egy Barkast. Egyszer irtózatosan kikapott, mikor Apuka nyitva felejtette a Ladát, ő meg beleült, és majdnem elindította. – Agyonverlek! – kiabálta a dühtől remegve Apuka, Anyuka a szája elé kapta a kezét, hogy elő ne törjön belőle a zokogás, a fiúcska pedig összekuporodott, s mint döbbent kisegér, várta a további ütéseket.
A felnőttek a garázsban söröztek, hangosan nevettek, zenét hallgattak. Kálmánka egyedül érezte magát, csak ő volt itt gyerek. Többször elment az asztal mellett, és könyörögve pillantott Apukára. De még mielőtt bármit is szólhatott volna, Apuka azt mondta: – Nem autózunk! Viszlátás!
Kálmánka elkódorgott. A „nagyok” tovább mulattak, énekelni kezdtek, vicceket meséltek; a szörnyű melegben Apuka megizzadt, és levetette a kabátját, egy közeli székre hajította. Most a tetőpontra hágott a hangulat, már táncoltak is, közben énekeltek és disznólkodtak, ha kellett, ha nem, nevettek, néha túlzott jókedvvel is…
Egy autó brummogása bénította meg hirtelen a társaságot. Egy pillanatig dermedten álltak, aztán Apuka fölordított: – Az a büdös kölyök! – és kirohant. Tényleg Kálmánka ült a Barkasban. A kulcsokat Apuka kabátjából vette ki és már be is indította a motort.
– Szállsz ki onnan, te disznó?! – üvöltötte Apuka. A gyerek remegve szállt ki. Apuka mérgesen fogta fülön, de aztán hirtelen vigyorogni kezdett. – Na, gyere ide – mondta kedélyesen. – Hé, srácok! – füttyentett oda barátainak. Azok morogva, egyesek tántorogva sereglettek köré. Apuka a fülükhöz hajolt. Mikor befejezte, mindegyikük arcán torz vigyor ült. – Oké! – nevettek harsányan, majd fölugráltak kocsijaikra Anyuka rosszat sejtve jött ki, de megnyugodott, látva, hogy mit akarnak. Az autók rendre kilőttek, hirtelen fékeztek és bekanyarodtak. Amelyik gyorsabban csinálta, az nyert. Persze, Apuka győzött. Kígyózásba fogtak – most is a sebesség számított, és most is Apuka vezetett legjobban. Kálmánka a mennyekben érezte magát.
A legérdekesebb rész azonban még hátra volt. A kocsik fölálltak egymás után, és köröztek Kálmánka körül. Lassan, tempósan kezdték; lopakodtak, mint az éhes macskák. Aztán gyorsultak az autók, szűkültek a körök – Kálmánka hallatlanul élvezte. Nem telt el sok idő, és többször is a gyerek felé kapták a kormányt, természetesen annak szórakoztatására, bár Kálmánka megriadt egy kicsit, és mikor Apuka kereke majdnem elérte, már nem lehetett tudni, hogy sír-e vagy nevet, már éppen azon a bizonyos kritikus ponton volt, még nem sírt, de már nem is nevetett, de ki törődött most ezzel, csikorogtak a fékek, hadonásztak a férfiak. Anyuka abbahagyta a flekkensütést, és szája elé kapott kézzel figyelte a mókát, amiből már kezdett elege lenni, és a fiúcska is mintha könnyes szemekkel bámult volna rá, és Apuka már másodszor porzott el húsz centire tőle, és most már kiszaladt volna, de nem lehetett, és harmadszor már szinte nekiment a kocsi, és Anyuka felüvöltött: – Elééég!!!
Mindenki döbbenten kapta föl a fejét. Az egyik feleség összetört egy tányért, a többi megrökönyödve bámult. A férfiak megállították az autóikat. Apuka kiugrott a kocsiból, és Anyukával egyszerre ért a kicsi testhez.
A gyermek, mint kisegér, megdermedt a forró aszfalton.
Megjelent a Látó 1993/9-es számában.
Címoldalo fotó: Papp Zoltán (Veterán Autó és Motor) /origo.hu