2022. január 18. keddPiroska
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás
vasarnap.transindex.ro

BOCCACCIO

Egy barát...

2003. máj. 30.

…ki fölöttébb súlyos büntetést érdemlõ bûnbe esett, ügyesen megmenekült a büntetéstõl, szemére vetvén az apátúrnak ugyanazon bûnt.

(…)

Nem messze tõlünk, Lunigiana földjén van egy kolostor, melyben annak idején nagyobb volt a jámborság és jóval több a barát, mint mainapság, és volt ebben egyebek között egy ifjú barát, kinek élete erejét sem a hideg, sem a böjtök, sem a virrasztások nem tudták megtörni. Történt egy napon, hogy eme fent mondott barát déltájban, midõn a többi barátok mind szundikáltak, kint sétált egymagában temploma körül, mely meglehetõsen magányos helyen állott; és íme, megpillant valamely csinos leányzót, ki talán bizonyos odavalósi parasztnak leánya volt, s a mezõn járt-kelt, füveket szedegetvén; alighogy megpillantotta, szörnyen megszállotta a testi gerjedelem. Annak okáért közelebb sompolygott hozzá, beszédbe elegyedett vele, és többrõl többre, szóról szóra, végezetül is megegyezett vele, és magával vitte cellájába olyképpen, hogy egy lélek sem vette észre, és miközben gerjedelmes izgalmában nem éppen vigyázatosan csintalankodott vele, történt, hogy az apátúr fölébredt szendergésébõl, és szép csöndesen odalopódzkodott ama barát cellája elé, s meghallotta a viháncolást, melyet azok csaptak odabent; hogy pedig jobban megismerje a hangokat, óvatosan odasompolygott a cella ajtajához és hallgatódzott, és nyilván megismerte, hogy amaz ajtón belül nõszemély vagyon, és már-már kísértésbe esett, hogy kopogtasson, de annak utána más gondolatra tért; és visszatérvén cellájába, várakozott, mígnem ama barát elõjön. A barát, bár még mindig kimondhatatlan élvezettel és gyönyörûséggel foglalatoskodott amaz ifjú leányzóval, mégis gyanút fogott; mivel pedig úgy rémlett neki, hogy a hálóterem felõl némi csoszogást hall, odaillesztette szemét egy keskeny ajtóhasadékhoz, és napnál világosabban látta, hogy az apátúr ottan áll és hallgatózik; azon nyomban teljes-tökéletesen megértette, hogy az apátúr kitalálhatta, miképpen a leányzó az õ cellájában vagyon. Igen elbúsult ennek miatta, jól tudván, hogy az ilyesmiért szigorú büntetés jár; de semmivel nem akarván mutatni bosszúságát a leányzó elõtt, hirtelenében igen törte fejét, hátha találna valami kibúvót, és ekkor újabb huncutság ötlött eszébe, mely egyenesen a kívánt célhoz segítette. Úgy tett, mintha megelégelte volna mulatságát ama leánnyal és mondá:

-- Én most kimegyek, és megnézem, hogyan juthatnál ki innét észrevétlenül; annak okáért hát maradj csöndesen, mígnem visszatérek.

És kiment és kulccsal bezárta az ajtót, s egyenest az apátúr szobájába ment, és átadta neki a kulcsot, miként a barátok valamennyien szokták, midõn távoztak, s ártatlan ábrázattal így szólott:

-- Uram, ma reggel nem tudtam hazahozni mind a fát, mit felvágattam, engedelmeddel tehát szeretnék kimenni az erdõre és elhozatni.

Az apátúr, hogy annál alaposabban tájékozódhassék amannak gyalázatos cselekedete felõl, abban a hiszemben, hogy a barát nem vette észre, mikor õ megleste -- igen megörvendett eme véletlen eseten, és szívesen átvette a kulcsot, s egyúttal megadta az engedelmet. Mikor pedig látta, hogy amaz eltávozott, elkezdett töprenkedni, mit cselekedjék inkább: vajon mind valamennyi barát szeme láttára felnyissa-e annak celláját, és megismertesse velük az o eltévelyedését, hogy annak utána senki ne zúgolódhasson ellene, ha megbünteti ama barátot, avagy pedig inkább elõbb a leányzót kérdezze ki, hogy hogyan is történt a dolog. És rneggondolván magában, hogy ez netalán olyan asszony, avagy olyan embernek leánya, kit nem szívesen szégyenítene meg minden barátoknak szeme láttára, olyképpen határozott, hogy mindenekelõtt megnézi, ki ija-fija, és azután dönt; tehát vigyázatosan odament a cellához, kinyitotta és belépett, az ajtót pedig bezárta.

Mikor a leányzó az apáturat belépni látta, igen megriadott, és oly igen rettegett a megszégyenítéstõl, hogy sírva fakadt. Az apátúr pedig rávetette szemét, s mikor látta, mely igen szépséges és friss, hirtelen éppen olyan tüzes testi gerjedelmeket érzett -- ámbátor hogy agg ember volt --, mint amaz ifjú barát, és ekképpen dörmögött magában: "Ejnye, miért ne élvezném ki ezt a gyönyörûséget, ha módom van benne; úgyis több kellemetlenségben és bosszúságban van részem, mintsem kedvemre volna. Ez csinos leányzó, és itt van, olyképpen, hogy a világon senki sem sejti; ha rá tudnám venni, hogy kedvemet töltse, nem tudom, miért ne tenném; ugyan ki tudja meg? Soha senki nem tudja meg, a titkos bûn pedig már félig meg is vagyon bocsátva; ilyen alkalom talán soha többé nem akad, s én azt hiszem, csak okosság tõlem, ha üstökénél fogva megragadom a jót, melyet az Úristen küldött." És ekképpen okoskodván, egészen más szándékra tért, mint amellyel idejött; közelebb lépett a leányzóhoz, kezdte szép csöndesen vigasztalni és kérlelni, hogy szüntesse könnyeit: és egy szót a másba fûzvén, végre ráterelte a beszédét maga kívánságára. A leányzó, ki nem volt sem vasból, sem gyémántból, szíves-örömest hajlott az apátúr kívánságára, ki is karjaiba ölelte, és összevissza csókolta, majd befeküdt a barátnak ágyába: és tekintettel talán méltóságának fölöttébb nagy súlyára és a leányzó zsenge fiatalságára, vagy netalán félelmében, hogy ártalmára lesz teste súlyával, nem õ maga feküdött annak fölébe, hanem a leányzót vonta maga keblére, és jó darab ideig ekképpen csintalankodott vele. A barát, ki úgy tett, mintha az erdõbe menne, de a hálóteremben elbújt, midõn látta, hogy az apát egymagában belépett az õ cellájába, egészen megnyugodott, és tudta, hogy terve bizonyosan sikerül; mikor pedig észrevette, hogy amaz bezárkózik, már egész bizonyos volt dolgában. Elõjött tehát onnét, ahol volt, loppal odament az ajtóhasadékhoz, melyen által rnindazt látta és hallotta, mit az apátúr mondott avagy cselekedett. Mikor az apátúr úgy érezte, hogy elegendõképpen kimulatta magát az ifjú leányzóval, bezárta azt a cellába, maga pedig visszament szobájába, kis idõ múltán pedig meglátta a barátot, és abban a hiszemben, hogy már hazatért az erdõbõl, feltette magában, hogy keményen megpirongatja és börtönbe vetteti, hogy az elhódított zsákmány egyes-egyedül az övé legyen: magához hívatta tehát, keményen és szigorúan ráförmedt, és parancsot adott, hogy börtönbe vessék. Felelt erre a barát azon nyomban:

-- Uram, én még nem vagyok oly rég ideje Szent Benedek rendjében, hogy minden szokását megtanulhattam volna, te pedig még nem mutattad meg nekem, hogy a barátoknak kötelességük a nõszemélyeket éppúgy magokra venniök, miként a böjtöket és virrasztásokat; mostan azonban, hogy immár megmutattad, hahogy bocsánatot adsz nekem ez egyszer, ígérem neked, hogy ebben soha többé nem vétkezem, hanem inkább mindig akképpen fogom végezni, ahogyan tõled láttam.

Az apát szemfüles ember volt, s azon nyomban látta, hogy ennek nem csupán több a sütnivalója, mint neki, hanem még szemtanúja is volt annak, amit õ mûvelt. Mivelhogy pedig tulajdon bûne igen furdalta lelkiismeretét szégyellte magát olyasmit cselekedni a baráttal, mire õ maga éppen úgy rászolgált, akárcsak amaz. Megbocsátott hát neki, és lelkére kötötte, hogy egy kukkot se szóljon arról, amit látott: annak utána pedig észrevétlenül kibocsátották a leányzót, és utóbb bizonyára több ízben is beeresztették.


Forrás: Boccaccio: Dekameron. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1968.