NEMES NAGY ÁGNES
Betét-dal
2003. szept. 13.Belebuktam a ködbe babámmal,
be az árok bő lapujába,
csak lapulásra.
De ha már,
Évica, de ha már --
ez a köd,
ez a lant alakú,
nagy marti-lapu,
ez a nyár.
Nem hallod a ködben a zúgást?
-- Tejszínben a gép -- köpülő --,
fémhas villan az égen,
bent görcsös körtefa-tő
reflektor csúszik a törzsön,
motociklis két cserepár,
gyere már,
gyere már,
gyere Évica gyöngyöm.
Ha belöknek a parti gödörbe,
s az agyagba a szánk beledőlt,
minekünk majd akkor is, ott is,
egymás húsa lesz a föld.
Ha ma nem, soha már,
Reflektor a földön, az égen,
gyere már,
Gyere É --
Kurvák
A szerelem, e képtelen merész
vadonatúj mutáció,
ha holmi hím vagy nő lotyó
csökött agyát egyszer meglátogatná,
rögtön pépes szilánkra vetné.
Ezért teszik az ember ifjú arcát
Ők újra vén majom-üleppé.
(De megbántom a majmokat.)
Beszéd
Mennyi beszéd! Puffadt hasak,
aránytalan púp-köldökök.
A fél-világirodalom
koraszülött.
Azt reméled,
Hogy Vénuszt rejt tenger beszéded?
***
Én végül is megértem Pistát,
hogy verse csapnivaló.
Ki-fenének is volna kedve
leszállni oly pokolkörökbe
ahol jó vers bányászható.
Forrás: Nemes Nagy Ágnes: Összegyűjtött versei. Osiris Kiadó, Budapest, 1999.