SLAWOMIR MROZEK
Fejlõdés
2003. febr. 21.Éldegélek. Kikapcsolódásképpen szeretem nézegetni a csótányokat. Külön-külön nem érdekesek, de együtt hatalmas potenciállal rendelkeznek.
Csak az a baj, hogy rögtön szét is futottak. Leonardo nem tartott tovább egy másodpercnél. Gondoltam, hozom a csótányirtó sprayt, megvárom, míg megint elérnek valami eredményt, lefújom és rögzítem. Elõ a sprayt, lesben állok.
Ezek megint erre-arra. Mintha felvillant volna Manet, Reggeli a szabadban. Továbbengedtem. Láthatóan elõrehaladtak a fejlõdésben, mintha az impresszionizmusnál tartanának. Rögzíthetném, de jogomban áll-e feltartóztatni a fejlõdést? Az impresszionizmus komoly vívmány, de ha feltartóztatom õket, ki tudja, hova nem jutnak el, ahová eljuthattak volna.
Kubizmus -- mehet.
Szürrealizmus -- mehet.
Ujjam a sprayn, de még nem nyomom meg. Tudvalevõ, hogy az új után újabbnak, azaz a jó után még jobbnak kell jönnie. Nem kell hát aggódni, hogy szétoszlott Leonardo a késõbbiekkel együtt, ellenkezõleg, ez a fejlõdés.
Már a jelennél tartunk. A legszuperebb. Például Warhol. De már nem õ az utolsó szó, szinte már klasszikus. Még egy kört, gyerekek, fussatok ki valamit, ami még nem volt. Én pedig várom a legnaprakészebb korszerûséget, vagyis azt, ami a legjobb.
De mi ez, már nem látok semmit, csak futkosó csótányokat. Kifulladtak? Ez valami dekadencia? A mûvészet hanyatlása? Meresztem a szemem, de a csótányokon kívül nem látok semmit.
Jaj, de ostoba vagyok. Hogy láthatnék bármit is, amikor még nem fejlõdtem odáig. Nyilván már a huszonötödik századnál tartanak (elmúlt már éjfél, és gyorsan futkostak), én meg még mindig a huszadik század végénél járok. Nem tud lépést tartani velük az érzékelés, ez itt a baj.
Letettem a sprayt, és elmentem aludni. Ötszáz év múlva visszamegyek a konyhába.
(Pálfalvi Lajos fordítása)