2022. január 18. keddPiroska
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás
vasarnap.transindex.ro

DAL STIVENS

Asszonyi éhség

2004. feb. 14.

Ne félj... Olyan gyöngéd leszek, gyönyörűm, mint bárki férfi, ha lánnyal van dolga.




Eleinte nem tudta, mi bántja. Éjszakánként nem aludt, ingerlékeny volt, és könnyen elsírta magát.

-- Sose kellett volna északra jönnöm -- panaszkodott a másik olasz parasztasszonynak. -- Itt idegenek között élek.

-- Tudod, Maria, jobb volna, ha lenne gyermeked -- magyarázta a másik asszony. -- Attól csillapodik az éhség.

-- Az éhség? -- A magas, formás lány zavarba jött. Sötét hajának páros fonatát csavargatta.

-- Az asszonyi éhség, Maria. A mi embereink itt nem olyanok, mint a déliek. Csak a vadászattal meg a háborúval törődnek, nem vágynak az asszonyok lágy, meleg testére.

Mariának elállt a lélegzete.

-- Te nem tudtad, Maria?

-- Nem -- válaszolta a lány szelíden. -- Én azt... Én azt gondoltam, hogy nem talált elég szépnek, s én vagyok a hibás.

A középkorú parasztasszony nevetett, cserzett bőre ráncokba futott össze.

-- Csodaszép vagy, gyermekem.

-- Sose tudtam -- csodálkozott Maria. -- Azt mondtad, csodaszép?

-- Igen, gyermekem -- folytatta az asszony. -- A férjednek nem kellett volna idehoznia téged. Sokkal jobb lenne neked, ha olyanhoz mentél volna férjhez, akiben nem ezeknek a hegyeknek a fagyos vére folyik.

-- Én erről semmit nem tudtam -- tört ki a lány szenvedélyesen. -- Senki sem mondta nekem. Jaj, nekem! Jaj, nekem!

Azzal keserűen sírva fakadt. A parasztasszony átölelte.

-- Maria, gyermekem! Ne sírj olyan keservesen. Majd elmúlik. Így történt velem is meg a többiekkel is, elmúlik majd a te bajod is meg a többieké is.

-- A többieké? Ők is úgy vannak, mint én?

-- A fiatalok, akiknek nincs gyereke -- felelte az asszony --, ők is mind boldogtalanok.

-- Miért tűrik?

-- Mert nem tehetnek mást. Akárcsak te.

A két asszony felvette a batyuba kötött mosnivalót, egymás mellett haladva leballagtak a tölgyfák közt a folyóra.




Három nap telt el. A negyedik nap délutánján Maria épp a folyópartra tartott, egyedül a fák között. Megkerülte egy magas tölgy megtámasztott törzsét, azután megállt. Ajkai szétnyíltak, és fölsikoltott. Magasba emelte a karját.

Egy idegen figyelte, merészen ragyogó, fehér fogai fölött az ajka piros, a nyaka ívelt, fekete szeme villámlott, orrlika kitágult. Kaján, kíváncsi ujjai fekete göndör szakállában tekeregtek. Hosszú, karcsú mellkasa meztelen volt, vastag combján táncoltak az izmok, amint a napfényben lovát visszafordította.

-- Ó! -- sóhajtott Maria, és elfordult. Aztán futásnak eredt.

-- Ne szaladj el, kedvesem! -- kiáltott utána az idegen. -- Ne olyan sebesen, gyönyörűm! Várj egy kicsit. Hadd mutassam meg neked a csalogányt. Dalol majd nekünk, kettőnknek.

-- Nem -- kiáltott Maria futtában. -- Nem!

-- Akkor odaviszem hozzád a csalogányt, gyönyörűm!

Maria hallotta a sebes lódobogást, a bokrok susogását, amint a férfi feléje vágtatott. Azután két erős kar fogta át, felkapta, röpítette. Maria felsikoltott. Két telt, piros ajak tapadt a szájára, oly szorosan, hogy a lélegzete is elállt. Orrába csapott a férfiverejték és a lóistálló szaga. Maria félájultan hallotta az idegen mély, becéző hangját:

-- Ne félj, kedvesem! Olyan a tested, akár a fiatal fa, amely arra termett, hogy imádják. Kettesben hallgatjuk meg a csalogányt.

Ilyenféleképp suttogott az idegen Mariának, míg vitte-vitte magával. A férfi hangja, ereje, erős férfiillata rabul ejtette Maria érzékeit. Érezte, hogy lassan ellágyul, és enged a teste.

-- Igen, igen -- hallotta a saját hangját, mintha nagyon távolról szólna. Aztán újrakezdte az ellenkezést: -- Nem, ne. Meghalok, tudom, mert megkínzod lágy asszonyi testemet. Nem nekem való vagy!

-- Ne félj -- nyugtatta a férfi. -- Olyan gyöngéd leszek, gyönyörűm, mint bárki férfi, ha lánnyal van dolga.

Lelassult, és amint egy tisztást talált, letette Mariát egy puha, mohos sziklára. Azután szelíden, lassan fölébe állt, Maria pedig sírva fakadt ijedtében, amikor meglátta félelmetes combjait. Aztán az eksztázis, amelyben hamarosan része volt, végleg elűzte a félelmét.

Később a férfi visszavitte a folyóhoz, és letette.

-- Nem mondanád meg nekem, hogy kiféle-miféle vagy? -- kérdezte a lány.

-- Azt a helyet, ahonnét én jöttem, Thesszáliának hívják az emberek. Mások meg Árkádiának -- válaszolt a férfi, és tovaügetett. -- Holnapig, kedvesem -- kiáltott vissza.

A lány sokáig várt még, hallgatta lópatáinak gyors, ritmikus dobogását.

Nyolc napon át mindennap találkozott a thesszáliaival. A kilencedik nap délutánján, mikor a férfi letette a folyó mellett, Maria így szólt hozzá:

-- Holnap nem leszek itt, pedig vágyódom rá. Hanem elküldök magam helyett egyet azok közül, akikről beszéltem neked.

-- Ha te is úgy akarod, de...

-- Igen, akarom -- szakította félbe Maria. -- Mind el kell jöjjenek hozzád sorban, mert mindannyian asszonyok, és hallaniuk kell a csalogány dalát.

-- Neked dalol a legszebben.

A lány fölsóhajtott.

-- Meglehet, de ők meg a barátnőim.

-- Legyen hát -- mondta a thesszáliai --, de siessünk, mert hamarosan vissza kell térnem a hazámba.




Úgy történt, ahogy Maria kívánta. Heteken belül a gyermektelen fiatalasszonyok dalra fakadtak, miközben a sziklákon sulykolták a ruhát, a csalogány dalát visszhangozták. Aztán eljött az idő, amikor a thesszáliainak el kellett hagynia a falut. Utoljára vitte magával Mariát, és közben így kesergett:

-- Sose voltak kedvesebb szeretőim, sem akik így megrészegültek volna ajándékomtól. Irigykedni fognak a társaim. De nálad senki sem különb.

A szomorkodó lány fölé hajolt, aki hirtelen felült, és így kiáltott:

-- Hát persze! Hozd el a társaidat, hogy magukkal ragadjanak, messzire vigyenek bennünket!

A férfi lángra gyúlt a lény szavaitól. Sebtiben meg is állapodtak.

-- Mához tíz napra reggel vezesd a rideg férjektől sorvadozó barátnőidet a folyópartra -- mondta a férfi --, ott elraboljuk őket, én pedig tégedet! -- Azzal megfordult és elügetett.

Maria hallotta meg elsőként a thesszáliaiakat a megbeszélt napon. Lelkesülten futott végig a szabin nők között, és ezt kiáltozta:

-- Halljátok a patáik dobogását!? Jönnek a kentaurok! Jönnek a kentaurok!


Kalmár Éva fordítása
Forrás: Jelzőtűz az éjszakában. XX. századi ausztrál elbeszélők. Európa Könyvkiadó, Bp., 1988.