FELSŐ-NÉMETORSZÁGI KERESKEDŐ-POLGÁR
Fortunatus
2004. márc. 13.[részlet] ...de én mégis mindeneket valami jó okossággal csak elhálolnám, és még csak feleletet is nem adnék reá. Mert ha én egyik helyett az másikat választanám, tehát egyiket haraggal kellene illetnem, azkit én nem örömest cselekedném.
Miképpen az király Fortunatusnak három szép leányokat eleibe állatván, azkik szépek és egyek is valának, kik közül a legkisebbiket feleségül elválasztá
Akkoron monda az király:
-- Jöjjenek elő az három leányok: Gemiana, Marsepia és Cassandra.
Azkik mindjárást felkelének, és menének által az palotán, és minekelőtte az király eleibe jutnának, nagy tisztességet tévén, térdet-fejet hajtának, azmint hozzájuk illik vala. Az király szóla az öregbiknek, s monda:
-- Gemiana, mondd meg nékem, hol maradnál inkább, az királynénál-é, avagy az gróf Nimián atyádnál, avagy anyádnál?
Felele az:
-- Kegyelmes uram, nékem nem illik ez kérdésre voltaképpen megfelelnem, hanem csak azt mondom, hogy valamelyeket felséged és az én atyám parancsolni fogja, azoknak engedek.
Monda az másodiknak is:
-- Marsepia, mondd meg hát te énnékem, melyiket választanád inkább?
Felele az, és monda:
-- Kegyelmes uram, ez kérdésre nem illik énnekem semmi oly feleletet adnom, mert én mind az kettőnek helt adok.
Monda az király utolszor az harmadiknak is:
-- Cassandra, mondd meg te énnékem, ha mostan itt valami szép tánc az mi piacunkon fejedelmekből és főurakból, avagy sok szép gróf és nemesasszonyokból és leányokból állana, és egyike mondaná: édes leányom, menj el az táncba, az másik pediglen mondaná: ne menj, immár itt melyiknek parancsolatját fogadnád?
Felele az Cassandra:
-- Kegyelmes uram, felséged azt jól tudja, hogy én még ifjú vagyok, de én mégis mindeneket valami jó okossággal csak elhálolnám, és még csak feleletet is nem adnék reá. Mert ha én egyik helyett az másikat választanám, tehát egyiket haraggal kellene illetnem, azkit én nem örömest cselekedném.
Monda az király:
-- De ha az egyiknek meg kellene lenni?
Felele Cassandra:
-- Én akkor kérnék egész esztendeiglen arra való gondolkodást, és úgy adnék osztán feleletet néki.
És így ezzel a király őtet elhagyá, és nem is kérdezé tovább.
Midőn már az király elbúcsúznék az királynétól és az több fraucimerektől, elméne viszont az ő palotájába, és követé őtet Fortunatus Leopoldussal. És mikoron az király kamorájába bémentenek volna, monda az király Fortunatusnak:
-- Ím, az te kévánságod szerént mind az három leányokat láttad, és beszédeket is hallgattad, és én többet cselekedtem hogysem mint magad kévántad. És ímé, láttad őket ott állani, s járni, sokáig vagy hosszan beszélleni, no azért mostan immár gondold el magadban, melyik tetszik leginkább néked?
Felele Fortunatus:
-- Kegyelmes uram, énnekem mind az három tetszik, úgyannyira, hogy nem tudhatom melyiket kellene választanom azok közül. Hanem én várok az te királyi felségedtől, de én magam is egy kicsiny ideig az én hű szolgámmal, Leopoldussal tanácskozom róla.
Az király monda:
-- Megengedtetett.
És ekképpen ketten menének egy rejtekhelybe félfelé.
Fortunatus monda Leopoldusnak:
-- Ím, te is látád azt az három leányokat, mint szinte én magam, és azt jól tudod, hogy senki nem oly okos maga dolgában, hogy mégis mástul tanácsot ne kérdene. Én azért kérlek tégedet, hogy énnekem mostan tanácsot adj, mint magadnak pedig, olyat.
Leopoldus azon igen megbúsula, hogy őtet oly nagy kéréssel kérné, s monda:
-- Uram, ez dologban nincsen énnekem módom, hogy tanácsot adjak, hanem csak magadra hagyom.
Monda Fortunatus:
-- Azt én mind jól tudom, hogy csak én magamnak vészek feleséget és nem másnak. De én azt akarnám, hogy te énnekem ez dologban minden szíbéli titkodat kinyilatkoztatnád.
Az Leolpoldus pedig ez dologhoz nem örömest szólla, mert azon fél vala, ha ő olyat találna dícsérni, azki őnéki nem tetszenék, netalám azáltal nála való böcsületit is elvesztené, ki mindazáltal monda:
-- Uram, énnekem min az három tetszik, azmint megszemléltem őket, az ő tekintetek és személyek szerént, úgy tetszik énnékem, hogy ők egyek lehetnek, és az ő tekintetek is semmi olyast, azki hűség ellen való volna, nem mutat.
Fortunatus monda:
-- De ugyan inkább melyiket tanácsolnád énnekem?
Felele Leopoldus:
-- Én nem akarom először elválasztani, de végy krétát kezedbe, és írj ott felőled az asztalnak szegeletire, és én is erre az szegeletre fogok írnia.
Az Fortunatusnak ez igen tetszék, és ekképpen mindenik ír vala az maga szegeletin választ. És hogy már megírták volna, mind az ketten az Cassandrát írták vala le. Ezen igen megörüle Fortunatus, hogy az Leopoldusnak is az tetszenék, azki őneki, de az Leopoldus kétszerte inkább vigada azon, hogy őnéki is az találkozott szívében lenni, mely az ő urának kedvébe vala. És midőn már ketten ez dolgon megegyesedtenek volna, viszontag mene Fortunatus az királyhoz, és monda:
-- Kegyelmes uram, minthogy énnékem felséged szabad választást engedett, kit én felségednek igyekezem megszolgálni. Ez immár azért az én kévánságom, hogy énnékem az Cassandrát adjad.
Monda az király:
-- Teljék bé az te kedved.
Akkor mindjárt elkülde az királynéért, hogy hozzája jővén az Cassandrát véle elhozná.
Forrás: Fortunatus és Magelóna históriája. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1984.