SINKÓ ZOLTÁN
A fiktív brigád
2004. ápr. 24.De vajon mennyi lehet a kikiálltási ára annak a gyönyörű kis szőke cicának, aki mindig ott ült az Opelben, és hol nyávogott, hol dorombolt?
Szép nagy botrány volt. Minden kiderült. Az elegáns Priblicsányi szürke kis hamucsomóvá omlott össze.
De hát már az Opel kocsinál tudni lehetett volna, hogy itt valami bűzlik. Az Opelt most már elkobozzák, vagy elárverezik. De vajon mennyi lehet a kikiálltási ára annak a gyönyörű kis szőke cicának, aki mindig ott ült az Opelben, és hol nyávogott, hol dorombolt? Mert az biztos, hogy őt is elkobozzák és elárverezik, mert ő sem volt egyenes úton, munkával megszerzett vagyon, a kutyafáját neki! Becsületes ember egy ilyen hölgyre egész életen át gyűjthet, hogy egy hétig cirógathassa. Az a bizonyos fiktív brigád, az csakis a szőkéért dolgozott. Sőt a fiktív brigád még élen is járt a munkában, s ezért részesült tetemes prémiumokban.
A fiktív brigád nem egyszerre alakult. Lassan és fokozatosan tűntek föl a bérlistán az elitbrigád tagjai. Először -- két évvel ezelőtt -- Wagner Richard szakmunkás nyert alkalmazást. Jól dolgozott, mert hat hónap alatt nyolcszor kapott fizetésemelést. Közben föltünt Johann Goethe karbantartó -- egyenesen negyedik kategóriába tették. Beethoven Ludwig szakképzetlen munkásként kezdte, de hamarossan elnyerte a szakképesítést is. Amikor aztán Raffaello Santi is alkalmazást nyert a vállalatnál, Priblicsányi megalakította a brigádot. Mivel azonban a brigádnak egyre innkább ott kellett lennie, ahol a termelés sorsa eldőlt, még négy munkaerővel támasztották meg: Zola Emillel, Mozart Amadéval, Homérosz Jánossal és Dosztojevszkij Fodorral.
Így nézett ki a fiktív brigád, amely fáradságot nem ismerve, éjt nappallá téve, mindenütt az élen haladt Priblicsányi írányítása mellett a munkában.
Arról viszont senki nem tudott, hogy ez brigád csak a bérlistán szerepel, és hogy teljes jövedelemük a Priblicsányi zsebébe folyik be, hogy aztán a gyönyörő cica kölnijeként szóródjon szét a levegőben. Priblicsány csakis úgy tudott magának valamit elcsenni, hogy időnként prémiumlistára tette a brigád jeles tagjait, amiért bizony isten, lelkiismeretfurdalást érzett. Mert az volt az elve, hogy felülfizetéses jutalomban csakis az részesülhet, aki szívvel-lélekkel, saját képességein felül is tud teljesítményt nyújtani. Ilyen embernek érezte például magát, akinek nyugodt lelkiismerettel szavazott meg bőséges jutalmakat. Azzal viszont, hogy a fiktív brigádot is prémiumlistára tette, bizonyos fokig egyenlőségi jelet érzett a maga és a brigád tevékenysége között. Kellemetlen mellékérzésein csak úgy tudott segíteni, hogy időnként a brigád róvására a maga prémiumát emlegette -- ameddig tudta.
A fiktív brigád azonban megbosszúlta magát.
Az egyik pénzügyi ellenőrnek éppen a prémium körűl tünt föl valami. Ez az ellenőr kicsit nehezen számolt, éppen ezért azt a módszert alkalmazta, hogy néhány lényegtelen egyszerő tételbe belekötött; hadd lássák, hogy komoly ellenőrzésről van szó. Ott aztán nem tágított, harciasan túrkált a számlák és iratok között , mindenkit hivatott, kihallgatott, ellenőrzött… és többnyire innen sikerült rábukkannia a nagy panamákra, mert a világos dolgokban mindenkit annyira összezavart, hogy a sötétebb tónusú ügyeiket fölfedték.
-- Itt van ez a Beethoven -- bökött a prémiumlistára az ellenőr. -- Miért van ennek itt 200 lejes prémiuma novemberben? Hogy lehet ez?
A bérszámfejtő nem tudta, mit válaszoljon. Hebegett-habogott. Elvégre mindenki kaphat 200 lej prémiumot novemberben. De hát ez nem lehet válasz egy ellenőrnek.
Az viszont megmakacsolta magát, és hívatta Beethoven Ludwigot.
De a kiváló karbantartó nem volt sehol. Valaki úgy vélte, hogy beteg, hogy talán terepen van, szabadságon…
Ez tetszett az ellemőrnek. Valami nincs, amit ő keres! Meg kell találni! Kivel is dolgozik egy brigádban Beethoven? Ki a brigád főnöke? Wagner Richard? Beszélni akarok Wagnerrel!
Hosszú huzavona után kiderült, hogy a brigád nincs, sose volt, csak fizetést vett fel.
… Az ellenőr nem is tudta titkolni széles elégedettségét a fölfedett bércsalás felett. Lassan, élvezettel adta elô fônökének a fölgöngyölítés részleteit:
-- Nézem a prémiumlistát… Nekem itt valami büdös…! Mondom, lássuk csak az a Beethovent! Persze Beethoven nincs! Na lássuk csak azt a Goethét!
A főnök csóválta a fejét:
-- Hogy micsoda neveket talált ez ki. Beethoven, Goethe…
-- Hát az már igaz -- nevetett az ellenőr --, vajon honnan szedte ezeket a neveket?…
Forrás: Sinkó Zoltán: Lik a légben. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1973.