FRANCOIS VILLON
Megcsalt szerető panasza
2004. jún. 20....Még megjegyzést se tett soha, / Sőt azt is némán tűrte, hogy / Hozzáhajlok, rásimulok...
Ha a nő, kit hűségesen
Szolgáltam, akinek örűltem,
S akitől annyi gyötrelem
Kínját-piszkát hódolva tűrtem,
Megmondja mindjárt s egyszerűen,
Hogy mit akar -- de nem! nem ám! --
Könnyű lett volna menekülnöm
Horgáról idejekorán.
Bármit mondtam neki, csupa
Fül volt, mindig meghallgatott,
Még megjegyzést se tett soha,
Sőt azt is némán tűrte, hogy
Hozzáhajlok, rásimulok;
Mellette elröpült a gondom...
Így lassan mindent kitudott,
De csak gúnyra és hogy befonjon.
Szemfényvesztő mód becsapott,
Hogy így-úgy, ezért s amiatt,
Hogy liszt a hamu s a homok
S a vén paróka új kalap
És hat a vak és vak a hat
És hogy vasfazék a facsónak.
-- Csalásra mód bőven akad
S lámpává gyúl a vizahólyag.
Így lett érc-serpenyő az ég,
Könnyű felhő a borju bőr,
Hajnaltáj az esti vidék
S pállottan is új bor a sör,
Így pergett guzsallyá a szőr,
Így lett szélmalom a kocábúl,
Így lett répa a kel-gyökér
S gáláns lovag a vén apátúr.
Így jártam én a szerelemmel,
A hetes váltóláz kilelt,
Nincs olyan tündöklő eszü ember,
Kit ki ne játszott volna (mert
Ingét is lehúzta!)... De mert
Férfival már így bánni nő?
Nevem azóta "a kivert
És megtagadott szerető".
Megtagadom hát a szerelmet,
Minden porcikám gyűlöli,
Rám dönt halálos veszedelmet
S most semmi se vagyok neki.
Elmúltak Ámor napjai,
Az udvarlók nem érdekelnek;
Ha voltam köztük valaki,
Kijelentem, hogy soha többet!
A pelyvát feldobom a szélbe,
Kergesse, kinek kedve van.
Erről többet nem is beszélek,
Mert másfele hív az utam;
S ha kérdik: ily haragosan
Miért bánok a szerelemmel,
Arra csak annyi a szavam:
"Sír szélén beszélhet az ember."
Érzem, hogy megint szomjazom;
A köpetem vattafehér,
Labdaként jön fel, vastagon...
Nos, Anci igazat beszél:
Az úrfi már nem sokat ér,
Roggyant s bizony ütött-kopott;
A hangom is fekete-mély,
Pedig még -- kukorékolok!
Szabó Lőrinc fordítása
Forrás: Francois Villon, Összes versei, Kriterion, Bukarest, 1987.