2022. január 18. keddPiroska
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás
vasarnap.transindex.ro

---

Daniel és Karen

2004. jún. 27.

Daniel szorosan magához húzta Karent. Csókja szenvedéjesebb és követelődzőbb lett, s a lány ezt hasonló odaadással viszonozta. A boldogság csodálatos érzése árasztotta el...



Tengeri halakból és kagylókból összeállított tálat rendeltek, s hozzá egy üveg bort. Mosolyogva koccintottak.

-- Boldog vagyok, hogy összetalálkoztunk a parkban, Karen -- mondta meleg hangon Daniel. -- Még akkor is, ha ez az alkalom magának nem volt a legörömtelibb.

A lány válaszolni akart, hogy elmondja, ő is örül az ismeretségüknek, amikor újabbb vendégek érkeztek az étterembe. Harsányságuk megzavarta a harmóniát. Karen akaratlanul is odanézett. Amikor megpillantotta Rogert és a barátait, azt hitte, megnyílik alatta a föld. A férfi karon fogva vezette Akirát, aki bután vihogott. Egyikük sem látszott józannak.

-- Miért kellett ezeknek éppen idejönni? -- morogta Daniel mérgesen összeráncolt homlokkal. -- Tönkreteszik a hangulatot.

Karen mélyen lehajtotta fejét, és azt remélte, hogy Roger és barátai nem látják meg. A lánynak szerencséje volt. A fotós túlságosan is el volt foglalva magával és Akirával, a többieket pedig csak az ital érdekelte, amit épp most vitt ki nekik a pincér.

Danielnek feltűnt, hogy Karen hirtelen ideges és feszült lett.

-- Nincs jól? -- Kérdezte, és aggódva pillantott a lányra.

Karen kényszeredett mosollyal legyezgette magát. -- Ne haragudjon, Daniel, de szeretném, ha elmennénk -- mondta. -- Úgy érzem, mintha nem kapnék levegőt.

-- Természetesen -- felelte azonnal a férfi, és felállt. Jobban aggódott annál, semhogy csodálkozzon, s Karen hirtelen rosszullétét korábbi betegségének tudta be.

Amíg a férfi kifizette a számlát, a lány pánikszerűen kimenekült az étteremből. Már csak az hiányzott volna, hogy Roger odajöjjön az asztalukhoz, és hülyeségeket beszéljen! Nem igazán tudta, miért reagált így a fotós felbukkanására. Végül is hivatalosan Roger még mindig a barátja, és nem sokkal korábban ő is ugyanígy vonult be velük nyílvános helyekre.

"Tulajdonképpen sosem gondoltam bele ebbe -- töprengett Karen, míg Danielre várt. -- De ez a felszínes élet csak nagyon rövid ideig okozott örömet. Ha így kívülről látom őket, berúgva és tele kokainnal, hiszen a legtöbbjük szív, szégyellem magam, hogy valaha is közéjük tartoztam."

De nem tartozik-e még mindig közéjük? Csak azért, mert megbetegedett, és megismerte Danielt, aki egészen más, mint az ő köreiben mozgó férfiak, ettől még nem mondhatja, hogy többé nincs köze hozzájuk. Néhány nap múlva ismét dolgozni kezd, s megint a kellős közepébe kerül ennek a világnak.

-- Jobban van? -- szakította félbe a gondolatait Daniel.

Karen bocsánatkérően a férfira mosolygott. -- Valamelyest.

-- Van még kedve elmenni valahová? -- kérdezte Daniel. -- Vagy most inkább nem?

A lány tanácstalanul nézett a férfira. Nem akart még elválni Danieltől, különösen nem azután, hogy ilyen viharosan félbeszakította az estét. Még a borukat sem itták meg. Bűnösnek érezte magát. Ugyanakkor annak a veszélyét sem akarta vállalni, hogy újra ismerősbe botoljanak. -- Az igazat megvallva, nem vágyom most nagy nyüzsgésre -- mondta. -- De mit szólna egy sétához, Daniel?

-- Nagyszerű! -- A férfi gyöngéden átkarolta Karen vállát. -- És merre menjünk? Tud valami szép sétautat?

-- Grünwaldban, a sétányt az Isar partján -- ajánlotta a lány. -- Ott világítás is van.

Daniel egyetértett. Kihozták az autót a parkolóházból, és visszahajtottak az Isar-parti nagyváros elegáns elővárosába.

Félóra múlva gyalog kóborolta a folyó mentén. Daniel megkérdezte, hogy érzi magát a lány, Karen biztosította, hogy minden a legnagyobb rendben van.

Egy magányos páron kívül senki sem sétált errefelé. A lámpák fénye tompán tükröződött a folyó vizén, a fák lombjait gyengéden mozgatta az esti szél.

Halkan beszélgettek, mintha nem akarnák megtörni a romantikus hangulatot. Karen az együttlét minden pillanatát élvezte. Roger hirtelen teljesen jelentéktelenné vált számára.

Danielen is látszott, hogy szívesen van a lánnyal. De azt is érezte, hogy Karent nyomasztja valami. Mégsem akart rákérdezni, ahhoz nem ismerték egymást eléggé.

Nem sokkal éjfél előtt értek Karen háza elé.

-- Köszönöm a szép estét -- mondta Daniel. -- Viszontláthatom nemsokára? Vagy van valaki, aki nem venné jó néven ezt?

Karen Rogerre gondolt, aki most olyan végtelenül távolinak tűnt, mintha kontinensek választanák el őket egymástól. És mennyire közel érezte magához Danielt, nemcsak a szó szoros értelmében!

-- Nem, nincs senki -- felelte végül, és semmiféle bűntudatot nem érzett. -- Hívjon nyugodtan fel, vagy nézzen be hozzám, amikor csak ideje van és kedve! A kislányát is mindig magával hozhatja.

-- Köszönöm. Ezt fogom tenni -- felelte mosolyogva a férfi. -- Kirsten igazán a szívébe zárta magát. Hát akkor, jó éjszakát, Karen!

Daniel lehajolt, és magához húzta a lányt. Szája csak egészen finoman érintette meg Karen ajkát, de a lány ettől a futó csóktól is egész testében megborzongott.

-- Jó éjszakát, Daniel! -- suttogta, és ő is gyengéden megcsókolta a férfit.

Daniel szorosan magához húzta Karent. Csókja szenvedéjesebb és követelődzőbb lett, s a lány ezt hasonló odaadással viszonozta. A boldogság csodálatos érzése árasztotta el, amelyet sem Rogerrel, sem mással nem érzett eddig.

Nehezen váltak el egymástól. -- Jó éjszakát, Daniel! -- suttogta még egyszer Karen, majd kibontakozott az ölelésből, és besietett a házba.

Már az ágyában feküdt, de még mindig meg volt zavarodva. Fülig beleszeretett Daniel Grundmannba! Mindez tulajdonképpen nem ad okot a kétségbeesésre, hiszen szabad ember, és biztos lehet benne, hogy Daniel is mély érzelmeket táplál iránta. De vajon mit szólna a férfi, ha megtudná, hogy ő is fotómodell, csakúgy, mint a volt felesége, aki elhagyta őt és a gyerekét a kerrierje miatt?


Forrás: Dr. Stefan Frank, Egy orvos különleges esetei, 34. regényfüzet, fordította: Mézes Aranka.