2022. január 18. keddPiroska
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás
vasarnap.transindex.ro

ILLÉS ENDRE

Szávitri

2004. szept. 19.

[részlet] A jós felnézett.
Mintha napok vagy évek teltek volna el, míg kimondta. De azután kimondta.




Madra királynak, a bölcs Aszvapatinak éppen vendége volt. Naráda, a jós.

Ez a Naráda nagyon híres jós volt. Több száz éve élt már, maguk az istenek mondták el neki titkaikat.

– Szép vagy, Szávitri! – mosolygott a lányra a jós. – Szép vagy, és az arcod sugárzik!

– Az arcod sugárzik! – fogadta lánya üdvözlését Madra király. – És ez a sugárzó arc máris elmondta nekem: megtaláltad!

A lány kigyúltan állt előttük, mint egy virágzó korallfa. Csupa rózsaszín és piros virág remegett rajta.

Aszvapati király magához vonta lányát, megcsókolta.

– És most mondd el, ki az apja?

– Király volt – felelte halkan Szávitri.

– Miért mondod így: volt. Meghalt?

– Él. De megvakult.

– Merre van a birodalma?

– Egy banjanfa alatt.

– Mondd a nevét!

– A nagy Djumatszéna.

– Djumatszéna? … – sápadt el a jós.

– Djumatszéna... – sóhajtott elmerengve Aszvapati. – Fiatalkoromban ismertem őt. Nagy király volt... Hát Szalvában jártál, lányom?

– Szalvában már nem Djumatszéna a király! – mondta gyorsan Szávitri. – A vak Djumatszéna királytól Szalvát elragadta az öccse. Az öreg, vak király most egy elhagyott erdőben él. A Csamkavati erdőben. Nincs többé trónja, nincs egyetlen híve. Csak a felesége és a fia van vele.

– És te ezt a fiút választottad?

– Őt szeretem!

Aszvapati király megsimogatta a lányát.

– Én küldtelek erre az útra, Szávitri. Én mondtam neked: válassz férjet magadnak. Elfogadom, akit választottál. Mondd meg most az ő nevét!

– Szatjaván.

– Mondd még egyszer! – kiáltotta az öreg jós.

– Szatjaván.

– Királyom, dicső királyom! – jajdult fel Nárada. – Szávitri rosszul választott! Szávitri nagyot hibázott!

– Mert szegény? – kérdezte Szávitri. – Mert olyan szegény, mint bármelyik erdőlakó favágó?

– Nem... – ingatta fejét a jós.

– Mert méltatlan a lányomhoz? – hajolt előre a király.

– Nem, nem!

– Alig értették Nárada mormogását. Csak a félelem rettenetes, láthatatlan ereje volt meggyőző.

– Szatjavánt választottam! Szatjaván lesz a férjem! – kiáltotta Szávitri.

Megint ugyanúgy lángolt, mint az áttetsző kristály, amikor tűz lobban mögötte. De rögtön le is borult Madra király előtt:

– Ó, bocsáss meg, apám, hogy ilyen illetlenül és hangosan szóltam előtted!

Homloka a hűvös márványpadlót érintette.

– Te most hallgass, Szávitri! – emelte fel lányát maga mellé Aszvapati király.

Náradához fordult.

– Te meg beszélj!

– Nehéz szólnom!... Tilos szólnom!... – akadozott a jós.

S mint akit iszonyú teher húz le a földre, arca fájdalomban vonaglott.

– Beszélj, régi barátom! – kérlelte tovább a király. – Világosítsd meg dúltságodat! Mondd, mi aggaszt?

– Szatjaván!... Szatjaván!... – És Nárada nem tudott elszakadni az erdőben lakó királyfi nevétől. Egyre ezt a nevet ismételte: – Szatjaván!... Csak őt ne választottad volna!... Bárkit inkább, csak a vak Djumatszéna király fiát, Szatjavánt ne!

Most a lány fordult a jóshoz.

– Bölcs Nárada, ismered-e Szatjavánt?

– Mindent tudok róla.

Aszvapati király megijedt:

– Talán gyáva?

– Az én Szatjavánom? – kiáltotta Szávitri. – A tigris is elkerüli!

Nárada csak bólintott.

– És te azt mondod: Szávitri ne legyen a felesége? – kérdezte ismét a király.

– Azt.

– Talán indulatos?

Szávitri nem is felelhetett, mert Nárada megelőzte:

– Nem ismeri a haragot. Gyűlöli a nyers indulatot.

– Talán csúnya? Torz az alakja? Rút az arca? – szorongott a király.

A jós csak a fejét ingatta: nem, nem!...

– És te mégis azt mondod: ne térjen hozzá vissza? – kérdezte a király.

– Csakis ezt mondhatom! – felelte konokul a jós.

Aszvapati király felállt.

– Felelned kell, Nárada, miért? Tudnom kell az okot, miért?

A jós felnézett.

Mintha napok vagy évek teltek volna el, míg kimondta. De azután kimondta.

– Mert Szatjaván meg fog halni!

Aszvapati király átkarolta, magához vonta lányát.

És a jós most már kérlelhetetlenül, gyorsan végigmondta:

– Mert meg fog halni! Pontosan egy év múlva jön el érte Jáma, a halál és az igazság istene, kötéllel és hálóval a kezében, hogy megkötözze őt, és magával vigye a holtakhoz.

Az öreg király térde megremegett, tehetetlenül ült vissza a párnázott nagy lócára. A díszes, ragyogó termen egy madár suhant át. Összerezzentek, mintha súrolta volna őket.

– Itt maradsz, kicsi Szávitrim!... Nem engedlek vissza a Csamkavati erdőbe!

– Ne haragudj rám, apám! Visszamegyek!

Aztán ezt hallották:

– Ne haragudj, de én el nem hagyom!

– Meg fog halni! – sírt az öreg király.

– Nem érted, te szerencsétlen! – tört ki kétségbeesetten a jós. – Egy év múlva meg fog halni!

– Egy évig a felesége leszek!


Forrás: Illés Endre, Szávitri, Történet a szerelemről és a halálról, Pán Könyvkiadó, 1992.